2016. augusztus 30., kedd

...Van itt még valaki?

Hahó!

Csodálkoznék, ha valaki ezt olvasná még, hiszen tudjuk jól: Vic egy lusta disznó volt, és már egy éve nem hozott semmi részt, sőt, ebben az évben semmi aktivitást nem mutatott. Igen, ezt szörnyen röstellem. December óta szerepel a szünetel felirat a cím mellett; ezt az "arany középutat" választottam a bezárás és a nyögvenyelős folytatás között. Hiszen ha akkor írtam volna meg a befejezést, egy elcsépelt semmit kaptatok volna - épp ezért született meg a döntés.

De miért is? 
Sajnos tavaly augusztusban ért engem egy fandomtompulás, ami magyarul annyit tesz: eltávolodtam a HTTYD fandomjától. A FNaF vitt magával, ezt mutatja a [blogom], ami jelenleg aktív, éppen íródik egy rész. Igen, ott is ritkán esnek a részek, ám igyekszem a legjobbat nyújtani. Most pedig felélénkült év elején a k-popper korszakom, így azon belül is bandáról bandára vándorlok. Rengetegszer írtam ezt a kifogást, de ha egyszer ez van...?

Hogyan tovább? 
A történetet semmiképpen sem szeretném lezáratlanul hagyni. Mint említettem, a 35. fejezet lesz a záró rész, ami után egy tényleg rövidke epilógus fog társulni, és ténylegesen befejezettnek bizonyul ez a korszak. Ahogyan tervezem, szeptemberben lesz ez a pillanat, még idén - de ahogy magamat ismerem, úgy sem tartom be. De a fejezet fele készen áll, a másik pedig meg se kottyan - legalábbis remélem, nem fog. Kitartás mindenkinek, szép iskolakezdést!


Újranyitás szeptemberben októberben.


2 megjegyzés:

blog