2014. december 16., kedd

17. Fejezet: A szerelem-izé

Említettem már, hogy a szerelem bonyolult egy dolog? Vannak a nehéz helyzetek, vagy az éppen kínos szituációk.

Ott van a kezdetleges félelem. Amikor elkezdődött a kapcsolatunk Rexxel, ugye, majd kicsattantam az örömtől. Mikor bejelentettük, hogy igen, ez és ez van, döbbent pillantásokat kaptunk. Először Astrid kapcsolt, majd visításnak nem nevezhető, sőt semminek sem nevezhető fejhangon ordítva ugrott a nyakamba, azt kiabálva, hogy "ezaz", meg "végre te is". Én meg nem tudtam mit kezdeni vele.

A lefagyott társaságból Hablaty és Halvér olvadt ki következőnek. Szépen, szolidan (vagy hogy) gratuláltak.

Takonypóc nem szólt semmit. Mellettem elhaladva egy mosolyt küldött felém, majd Rexhez érve gyilkos nézéssel nézett rá, de úgy néééézet, de úgy... Szóval nézett, na.

Fafej csak bámult ránk. Végül odajött hozzám, és megölelt. Rex nem értette félre: tisztában volt a testvéri viszonyunkkal. Bátyám újdonsült barátomhoz lépve a fülébe súgott, de én is tisztán hallottam:

"Vigyázz a húgomra, különben neked annyi!v Egy rossz szó, egy sírás és a saját temetéseden leszel a főszereplő!", majd Rex megesküdött, hogy vigyáz rám. Fafej őrült, mondtam már? :D

Azután ejtsünk pár szót a féltékenységről. Ez érthető. Vannak, akik nem bírják elviselni, hogy mások boldogok, lásd Alice. Ez a lény tényleg kiütötte a féltékenységmérőt. Egész nap gyűlölködő pillantással néz rám, és mindenkinek pletykálgat. 

Takonypóc sem egy könnyű eset. Mit ahogy láthattátok, belém zúgott, szóval szerintem érthető, miért pont itt szerepel a neve. 

Jöjjenek a felnőttek és furcsa rémbuszaik. 

 Törzsfőnk vaskos kezével kettőt-hármat vert a vállamra, ami alatt majdnem összeroppantam, és azóta is fáj a vállam... Bélhangos pedig egy szokásos nevetést és egy "Milyen szép a kamaszszerelem" beszólást hallatott. De most komolyan. MI OLYAN NAGY ÜGY EBBEN? Nem lehet végigmenni a főutcán, hogy ne szóljon be valaki, de ezzel én is és Rex is tisztában van.

Apropó, Rex.

Nos, hozzá a "másik fél törődése" címszót tudnám leginkább csatolni.

Nagyon figyelmes. Megértő. De nem is nyálas, mert tudja én milyen vagyok, szóval ha valamit sikeresen elbénázok, ő a maga kedves modorával árkot röhög körém. De értem én, a szándék a fontos. :D

Neem, annyira azért nem vagyunk rosszak, hogy ne bírjunk ki 5 percet egymás nélkül. Ez is totál nyálas, ráadásul semmi értelme. Rexnek tényleg aranyból van a szíve, és lehet látni rajta, hogy tudja, hogy mit csinál, és tényleg szeret. Ami totálisan jó érzés. Ha találkozunk, örülünk egymásnak, és mindig kapok tőle egy nagy ölelést, és egy "hiányoztál, jó újra látni" csókot. Sokat dumálunk. Leginkább egymásról. Mindig olyan pozitívan áll hozzá a világhoz.

Emlékszem az első kézfogásra. Pár napja történt. Réten ülünk, lágy szél fúj, nézzük a naplementét, kezem a földön.

Hirtelen egy érintést éreztem. Először azt hittem, egy bogár. Aztán kiderült, hogy Rex karja volt. Rám mosolygott. Estelenül visszavigyorogtam. Mélykék szemeivel engem fürkészett. Már a kézfogás szinten voltam. Whoa. Valószínűleg ezer sárkány repkedhetett és okádhatott tüzet a torkomban.Végül rákulcsolta az ujjait az enyémre.

"Minden oké?" kérdezte komolyan.

"Ahha..." mondtam bizonytalanul.

"Hé, ne félj Vadóc. Nem lesz semmi gond. Tudod hogy rám számíthatsz" fésült ki a szememből egy hajtincset. "Egy jó kapcsolathoz erős szimpátia kell. És szerintem ez köztünk megvan."

"Remélem" bizakodtam. "Miért van az, hogy te ilyen bölcs tudsz lenni? Nekem két percig sem menne" röhögtem tulajdonképpen saját magamon.

"Fogalmam sincs" nevetett ő is.

Szóval ez a szerelem-izé nagyon egy furcsa dolog.

Először vagyok szerelmes. először vagyok foglat. Eleinte furcsa, de meg lehet szokni. És én hiszem, hogy menni fog. Hogy ez ki fog tartani elég sokáig. Ha meg nem, akkor meg így jártam. Nem kedvelnek mindig az istenek. De tudják mit? Nem is kell. Ez úgy jó, ahogy van.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

blog