5.-és-egyben-utolsó Nap: Attila az apád? | magyarul | A Viadal buktatója, és mégsemleszsemmi

Iszonyat rossz egy szűk, testre simuló nadrágban és pólóban, bakancsban és kapucnis kabátban álldogálni egy üveggel körülvett fémlapon, arra várakozva, hogy felemelkedj és legyilkoljanak. Totál egyedül éreztem magam, ami nem is akkora csoda, hiszen egyedül is voltam. Melegem volt, a szívem meg mintha leállt volna, aztán pedig újra elindult. Szórakozik velem a belsőm, de a külsőm velem együtt sír. A kabátom ujját gyűrködtem, nem volt kedvem az egészhez már, amikor a levegőbe hasított a játékmester hangja:
-Figyelem versenyzők. Kezdődjön az 58. 6 Viking Falu Viadala! 
Elkezdett mozogni a fém, és emelkedett. Lehunytam a szemem.
"Semmi gáz, jól van". Kibírjuk. Remélem valami jégkorszak lesz, aminek következtében, mire felemelkedek, már megfagyok. Egyre közeledtem a fény felé. És csak mentem fel, míg végül... Kinyitottam a szemem. Minden vörös volt, meg rózsaszín, csupa kő és kőtörmelék fedte a földet, hatalmas dombok nyújtóztak olyan 5 méterig. Sziklafal vette körül a helyet, nekem jobb oldalon erdős terüle húzóddott, bal oldalt viszont nem volt semmi. Na oda el kell mennem. Pár fácska és tüskés bokor volt elszórva a helyen, és mintha egy kis forrás csobogását hallottam volna. Tehát van víz. Körben minden más ellenfelem ugyanolyan ruhában várakozott, nézelődött vagy éppen támadóállásba helyezkedett. Hátizsákok helyett azonban csak kulacsok voltak letéve, mindegyiken más szám: két-két 1, 2, 3-as jelzésű. Aha. Meg pár fegyver. Közben visszaszámoltak.
10
9
8
7
6
5
4
3
2
1...
És mindenki nekilódult. Felkaptam egy hármas jelzésű kulacsot, és egy baltát, valamint egy kést is zsebre vágtam. Már majdnem Joseffa képébe dobtam a baltát, amikor a Játékmester már idegtépő hangja szólt:
-Mindenki álljon meg! - és minden megállt a levegőben. Jó, Valans kése a földbe esett, de hát na. Mindenki a kezét magasra emelve a feje fölött, vagy a levegőben tartotta a fegyverét. - A bejelentésünk a következő: Nem lesz Viadal!
-MIIIIVAAAAAAAN?! - szólt egyszerre 6 hang.
-Ugye nem hittétek, hogy újra előhozzuk a szabályokat? Viszont ha már itt vagytok, egy Viadalszerű játékot hozunk be nektek: Bújó-fogó. A feladatotok elbújni, az egyik kapitóliumi lesz a fogó. Lehettek párban, csapatban, vagy akár egyedül is, a lényeg, hogy időre elbújjatok. Azután elindul a fogónk, és az győz, akit nem kapnak el! A határok a sziklafalak. Jó versenyzést!
-Hát eskü húzok Kecskeresztesre - csúszott ki a számon. Most szórakoznak velünk?! Ám mikor megláttam a kapitóliumit a sarokban, rögtön leesett, hogy bizony igaz. Legalább nem halunk meg.
-Az hol van? - ordította nekem 15 méterről Tasma.
-Mondom: Kecskeresztesen! 
-És mit fogsz ott csinálni?
-Veszek csokit, olcsóért!
-Mit mondtál?
-Veszek csokit!
-Azt mondtad, olcsóért.
-Úristen - kezdtem vihogni magamon. Na ja. Erre is csak én vagyok képes. 
-Na mindegy. Jöhetek? - tette fel a kérdést Tasma.
-Gyere! De amúgy, tíz másodpercünk van. És... Joseffa miért fekszik a földön?
-Huppsz - kapta a kezét a szája elé Tasma. - Legyilkoltam.
-Te most komolyan megölted Joseffát? - hitetlenkedtem.
-Úgy tűnik.
-Kész vagyok rajtad - vihogtam megint.
-És... Kezdődik a bújás! - ordította a Kapitóliumi.
-Futás - mondtam, majd elkezdtem a dombra felfutni. Tasma követett.
-Várjál már! - ordított utánam.
-Gyere - nyújtottam a kezem neki, és felhúztam a dombra.
-Az erdőhöz senki sem megy, menjünk oda.
-Okés.
Elrohantunk bele a sűrűbe, majd egy kő mögé ugrottam ijedtemben, mert egy sípszót követően elordította a kapitóliumi magát, hogy meglesztek!, és elkezdett rohanni.
Nem akarom részletezni, de Valansot már az elején elkapták, tehát ő is vadászott ránk. Skyler-t úgy kapták el, hogy bekerítették, majd ő megpróbált elfutni, de elbotlott, és beleesett a tóba. Orion nagyon sokáig bírta, végül összeesett, és Valans erőből rácsapott a vállára, és úgy még rosszabbul lett. Már csak ketten maradtunk.
-Figyelj. Fogjunk kezet a végsőkre - kezdtem. - Most fussunk ki, és ha bármelyikőnket elkapják, nem fogjuk meg a másikat - azzal felé nyújtottam a kezemet. Tasma a fejét rázta, eltolta a kezemet, és megcsókolt. Ujjaimat a nyaka köré fontam. Uáuáááá. Ez annyira szenvedélyes volt. Uáuáááá. Mikor elengedett, felhúzott a földről, majd számolni kezdtünk.
-Egy - suttogtam.
-Kettő - szorította meg a kezemet utoljára.
-Három! - kiáltottuk egyszerre, majd kirohantunk a sűrűből, és tiszta hárdkórban jártuk (fuottuk) a pampákat. 
-Ott vannak! - ordították többen, mire elkezdtek futni körénk. Egyre közelebb futottunk egymáshoz, ami vészesen rosszabbodott, majd összeért a vállunk, és megtörtént a baj. Tasma térdre esett, de fel tudott állni, én pedig legurultam a szinte legmagasabb dombról. Csupa vörös voltam, de azért felpattantam, és pont elrohantam Skyler karmai (körmei) közül. Tasma hátára ugrottam, mire úgy kezdett futni, hogy fogott, végül összeestünk, egyszerre öten csaptak mindkettőnk vállába, mi pedig elterültünk a földön.
-Attila apámra mondom, ez oltári volt. Milyen könnyű vagy. Szinte ez a kő megfésülte a fogunkat - nézett rám, én pedig felpattantam, az égre néztem, majd vissza rá idegbeteg szemekkel, majd hisztérikusan megkérdeztem:
-Attila az apád?!