2014. szeptember 12., péntek

2. fejezet: Gronkelinvázió

A földön fekszem, jó, konkrétan semmi mást nem tudok csinálni, úgyhogy az oka máris megvan. Lerobbantottak a házról. Sikerül a hátamra fordulnom, és meglátok hat hatalmas gronkelt. A dombtetőn lévő ház romokban és lángokban áll, a hatalmas hüllők rászállnak a romhalmazra, és onnan kémlelik a terepet. Megválasztották a házat törzshelyüknek. Ha egy sárkány egy pontot törzshelynek választ, onnan nem megy el egyhamar. Ha csak öt méteres körzetben ott találnak valamit, vagy valakit, azt elpusztítják.
Egyetlenegy szerencsém van: a sötétség. Megpróbálok észrevétlenül felkelni, de ősz lévén ez nem egyszerű. Az avar csörög, a fű száraz, a föld nedves, így egy tökéletes hallással rendelkező állatnak ez a hang csak és kizárólag egyet jelent: Étel a közelben. Egy termetesebb példány felkapja a fejét, körbenéz, pupillái összeszűkülnek, tekintete megakad rajtam. Levegővétel nélkül nézek a szemébe, ledermedek a félelemtől. Van esélyem megúszni. És az esély egy pillanat alatt elúszik, mikor Fafej hamuszürke karokkal vad kapálózásba kezd, feláll, és a romhalmaz felé indul. 
-Öhhm... Hé! Azonnal szálljatok le a helyemről! Ott én ültem! - förmed rá a gronkelekre, mire az ötméteres érzékül bekapcsol, és Fafejre szegeződik a tekintetük. Behatoló. Fafej megütögeti a fejét, még mindig nincs magánál, viszont tisztábban lát, és kiveszi a gronkelek alakját. - Szóval te voltál! - mutatott a legkisebbre. - Mindig is a bögyömben voltál, mindig! - és ezzel a mozdulattal ütni kezdi a sárkány pikkelyes bőrét. A gronkelek megelégelik a dolgot, felemelkednek, és Fafejre ordítanak. Fafej kapcsol, és rohanni kezd. Hatból öt gronkel üldözőbe veszi a bátyámat, csupán az a nagydarab marad ott, akivel farkasszemet nézünk. Állom a narancsszínű tekintetét, sőt, egy mosolyt is elengedek, mivel köztudott, hogy farkasszemben veretlen vagyok. A gronkel pislog egyet, mire felpattanok, hátrálok, tehát már nem vagyok az ötméteres körzetében. 
-Vesztettél - öltöm rá ki a nyelvem. Ha azt mondom, most megsértődött, akkor igazam van. A szeme összeszűkül, és egy lávabombát köp elém. - Csak ennyi jön? - kezdek belejönni a sárkányok cikizésébe. A gronkel elkezdi a füvet bombázni, majd öt lövés után már csak pici lávamaradékok, majd füst jön ki a szájából. Azért ingereltem fel, mert tudtam, hogy a gronkel csak hatot lő, és ha eszik valamit, akkor újra feltöltődik a hat. Kihasználom a pillanatot, amikor a sárkány elfordul, és kövek után kutat, és rohanni kezdek a már lenyugodott falu irányába. A vikingek szuszognak, fáradtak rogynak le a földre, apám pedig a kör közepén áll, tenyerével megragadja Fafej mellényét, és elemeli a földről. Megijedek, hogy megveri, így ösztönösen elindulok apa felé, ám félúton szemöldökráncolás közepette megállok, mert apa magához öleli a bátyámat, hogy nagyon ügyes volt. Elhúzódom egy ház mögé a sötétségbe, és úgy teszek, mintha a körmöm annyira érdekes lenne. Hátamat a falnak vetve álldogálok, és gondolkodom. Apa miért ölelgethette Fafejet, ha semmit sem csinált, csak rohant? Én azzal a mini eszemmel, amire iszonyatosan büszke vagyok, elmenekültem a gronkel elől, míg Fafej csak sebet szerzett magának. Közben minden viking a háza felé indul, apa Fafej vállát átkarolva az ép házunk felé indul, fel sem tűnik neki, hogy én nem vagyok ott. Fogok egy fadarabot és két követ, a sziklaszirt felé veszem az irányt, majd egy nekem szimpatikus sziklának dőlve lerogyok a földre. A köveket összeütögetve szikrát pattintok a rönkre, mire az kigyúl, és világosság tölti be azt a kis helyet. Egy vékonyka botot felkapva rajzolni kezdek a porba; a képzeletem szárnyal, virágok, sárkányok, óvódás szintű házak és pálcikaemberek kelnek életre a földön. Kezdem elunni magam, a fáklyám is kiégni készül, úgy döntök, hazaindulok. Nyikorog az ajtó, bepréselődöm a kis résen, majd hang nélkül bezárom a fatákolmányt. Alattam baljós hanggal köszönt a padló, én pedig mérgemben egy kalapáccsal összetörném. Lábujjhegyen folytatom az utat, a lépcsőn pedig már kutya-módra evickélek fel. Szerencsésen feljutok az emeletre, elindulok az ágyam felé, de csúnya meglepetés fogad: összetört az egész. Ahogy az ágyam fölött a tető is beszakadt. Csodálatos. A másik ágyra pillantok, de ott Fafej terpeszkedik. Ötletem sincs, hova menjek, nézek jobbra-balra, míg megakad a szemem... A ruhásszekrényen. Csak nem akarok a fürdőszobában aludni. Kinyitom az ajtaját, fogom magam, és belekuporodom. "Erre a célra tökéletes lesz", gondolom magamban, majd magamra zárom az ajtót.

 

 

2 megjegyzés:

  1. Nincsenek megjegyzések? De vannak.
    Viszont a megjegyzés az megjegyzés szóval:
    Ha szöveg teljesen saját akkor őszintén gratulálok, már csak egy könyv kiadót kell keresned...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, nagyon szépen köszönöm a dicséretet!
      Talán... Talán egyszer majd kiadják... Ki tudja!
      Köszönöm még egyszer!

      Törlés

blog