27. Fejezet: Szerettem. Szeretem. És szeretni fogom.

Két csapat.

Két falu.

Két főnök.

Egy tét. A másik falu leigázása.

Szemtől szemben álltunk a halállal. És vártuk, hogy a pártatlan földműves megfújja a csata kezdetét jelző kürtöt.

Dagur ott állt legeslegelöl, mögötte vagy kétezer ádáz harcos. Kezükben kard, dárda, pajzsok milliója. Képükön természetesen ádáz vigyor, és páran susmorogtak, hogy ezt biztosan megnyerik.

Mi pedig a máik félen álltunk, elöl Pléhpofával és Bélhangossal. Hablaty mostani szokása szerint otthon izélt, mert valami izét csinált, amiről nekem halványlila gőzöm sincs, hogy mit.

És akkor ott abban a percben megszólalt egy fülsüketítő kürt.

Én meg elbambultam. Francba. Felkaptam a földről a lándzsámat, és éppen az ellenkező irányba rohantam. Ahogy Astrid, Halvér, Takonypóc, Fafej, Skyler és Rex is tette. Jump a sárkányra, és roham!

Az ádázok hajóit mind egy szálig elégettük. A sereg felét lebombáztuk és a fejük bánta. Már alig maradtak, csak Dagur és a csapata. Nem tehetek róla, de akaratlanul is elmosolyodtam. Eddig senki sem halt meg (legalábbis ami a kis bandánkat illeti...), és mindenki él és virul, és éppen egy ágrólszakadt ádázzal küzd/nem küzd/röhög rajtuk/csillámpóninak nézi őket (Fafej)/Bottal veri őket. 

Éppen vigyorogva néztem, ahogy Fafej ráugrik az egyik harcos fejére, és azt kiabálja, hogy "gyíte, Póni, gyíte!", és csapkodni kezdi a fejét, az "áldozat" pedig összevissza megy, és próbálja levakarni magáról a "lovaglót". Nem tudja, hogy esélytelen. :) Szóval épp bambultam.

-Kőfej! Vigyázz! - hasított a levegőbe Rex hangja.

-Hmm? - néztem felé értetlenül. Bár nem tudom miért. Futott felém. És jobbra mutogatott. Mikor odanéztem, egy tőr repült felém, én pedig totál lefagytam. Mozdulni sem bírtam, minden porcikám a hóba fagyott. Mikor észbe kaptam, Rex két méternyire tőlem állt, és ordított, hogy fussak, fussak és fussak. De nem tudtam. Mikor a tőr már csak pár méternyire volt tőlem, én pedig felkészültem a fájdalomra. De akkor...

Rex elém ugrott...

És halált megvető bátorsággal...

Egyenesen a halálába futott.

Vagyis őt találta el a tőr, nem engem.

Eszméletlenül esett össze pont előttem. És megfagyott a levegő.

Tehetetlenül néztem, ahogy pár másodpercig vergődik, majd a karja elernyed, és fekszik a hóban. Bőre a barnább színről hófehérré váltott, szája elhalványult.

-REX! - rogytam le mellé, és próbáltam feléleszteni. Nem halhat meg! Nem! 

A mellkasából kiállt a tőr, körülötte vér. Nagyon sok vér.

Egy másodpercig azt hittem, végleg elveszítem, mikor elkezdett köhögni.

-Miért csináltad ezt? Miért ugrottál oda elém? - kérdeztem tőle, a könnyeimmel küszködve, ami persze nem sikerült, és már patakokban folytak a könnyeim. 

-Akit szeretünk, megmentünk - suttogta.

-De miért? Nem kellett volna. Inkább haltam volna én meg!

Nem. Nélküled sehol sem lenne a bátyád. Nélküled Takonypóc senki lenne. Nélküled nem lenne Thorston ikrek, csak Thorston. Nélküled nem lenne élet - jelentette ki. 

-Dehogynem - mondtam magam elé.

-Életben maradsz? - kérdezte.

-Őszinte legyek vagy... kedves? - tettem fel életemben utoljára a kérdést.

-Mindkettő egyszerre.

-Igen - szorítottam meg a kezét még egyszer... utoljára.

-Szeretlek - mondta, majd egy utolsót lélegzett. És elment.

-NEEEEEEE! - ordítottam, kiszedtem a tőrt a testéből, és ráborulva sírtam. Minden elcsendesedett. Az ember, akit nagyon szerettem, egy átkozott tőr miatt elment. Ráadásul pont a szívébe fúródott a penge. Mikor felemeltem a fejemet, a kezem csupa vér volt. Ahogy a hajam is.

Remegő kézzel felvettem a földről a fegyvert. Magam felé tartottam, majd elindítottam a nyakam felé. Ám Skyler kiverte a kezemből, leguggolt mellém, megfogta a vállamat, és a fülembe súgta:

-Ne tedd! Rex miattad halt meg! Ne akarj meghalni ok nélkül! Pótolhatatlan lennél! Értelmetlenül ne halj meg!

-Oké - feleltem remegő hangon, majd a vállára borultam. Ő pedig átölelt. 

Összetörött egy világ bennem. Végleg. Nem lehet. Ez csak egy rossz álom.

Mielőtt kómába estem, az utolsó emlékem, ahogy Fafej a hátára vesz, én pedig véres hajjal a vállára hajtom a fejem. Legalább ő megmaradt.

Szerettem. Szeretem. Szeretni fogom. Örökké.

 

Köszönöm szépen a sok segítséget a fejezet megírásához Barsi Bíborkának! Nélküle nem lenne Skyler, nélküle nem lennék itt. Köszönöm. <3