3. Nap: Köpj pofán! - Avagy styling, fúriaszárnyak és egy kis nyál

"Hugi!

Annyira nagyon hiányzol már, pedig csak egy és fél hete vagy távol. Nem akarok érzelgős lenni, de ez van. Ne várj csöpögést, nem kapsz. Csak unalmas nélküled, ráadásul mindenki bele akar halni a hiányodba. Hablaty azért, mert nem tud tesztelni, Astrid azért, mert ő az egyedüli lány, Halvér az nem tom' miért, Takonypóc szerintem tudod (még mindig totál beléd van zúgva), én meg... hát mert a húgom vagy, na. :D

Remélem élve látlak!

Fafej"

Igen. Ezek voltak Fafej kacskaringós, macskakaparásszerű sorai, amit légipostával küldött el. Imádlak, légiposta, bármilyen béna neved van! Akaratlanul is meghatódtam rajta, Takonypócra meg nem mondtam semmit. Konkrétan azért, mert fuldokoltam a röhögéstől.

Ma fogunk megismerkedni a stylistunkkal, akik segítenek abban, hogy milyenek legyünk a díszmeneten, majd az interjún. Remélem nem egy csillámpónit kapok, mert ha igen, akkor a Viadal kezdetekor éve eltemetem magamat.

Reggel felöltöztem, majd lementem Skyler-hez reggelizni.

-Jó reggelt, Kőfej - köszönt Skyler teli szájjal, mire Phlegma rámordult, hogy hogy beszélhet teli szájjal. Én mondtam neki, hogy miért ne?, mire rám is morogni kezdett, hogy ezek a hibbantiak semmit nem tudnak a jómodorról. Majd emlékeztettem, hogy ő is hibbanti. Mire ő idegesen elviharzott. Mindkettőnkből kitört a nevetés, és mikor Tasma bejött, a földön fetrengtünk és gurultunk össze-vissza a röhögéstől, a brokkoli és a narancssárga Domestos pedig a földön landolt, de mindez nem érdekelt minket, csak röhögtünk és röhögtünk. Tasma nagy nehezen felrángatott a földről, majd mikor vihogástól fuldokolva elmeséltük neki a sztorit, ő is nevetett úgy köbö öt másodpercig.

-Na, kajáljunk. Szétmegy a gyomrom az éhségtől - jelentette ki, leült, és a szájához emelte a brokkolit.

-Azt én nem ajánlanám - nyúltam a villájáért, de már késő volt. Igazából nem is bántam. Addig, amíg a szájában volt. Bevette a szájába a zöldséget, ami amúgy előtte beleesett tányérostul a Domestosos-narancsos lébe, és a cucc azonnal az arcomon kötött ki, egy kis nyállal kísérve. Skyler megint röhögni kezdett, Tasma pedig megijedt, majd felpakolt egy adag szalvétával, és elkezdte törölni az arcomat. Én ellöktem a kezét, és felvettem a Domestosos kancsót.

-Köpj pofán, igen! - néztem rá vigyorogva. 

-Ne önts le! - kérlelt térdelve.

-Nem is neked szántam - mondtam, majd a Domestosos kancsót a fejem fölé emeltem, és magamra borítottam. Csupa narancsszínű trutyi lettem, majdnem megfulladtam, mert az orromba is ment, de azért leültem a földre, és egy ötéveshez hasonlóan pacsálni kezdtem a lével. Tasma nevetni kezdett, majd ő a csokihoz nyúlt, és az arcát kente össze. A vége az lett, hogy csupa narancsosan, csokisan, nyálasan, brokkolisan és fagyisan ültünk a földön és egymáson nevettünk. Phlegma mikor bejött, majdnem szívrohamot kapott, hogy mit csináltunk a Kapitóliummal, egy 25 év körüli férfi pedig tenyerébe temette az arcát, de rázkódó válla elárulta, hogy nevet. Felsegítettük Tasmával egymást, ő meghajolt, én meg pukedliztem egyet, jelezvén, mi vagyunk a Kiválasztottak, nem jár rossz helyen.

-Sven vagyok - nyújtotta a kezét, mire én, hibbanti létemre beleköptem egy tetemes adag nyálat a kezembe, és úgy fogtam vele kezet. Egy kicsit beferdült ugyan a szeme, hogy "Hámiez", de utána nevetve beletörölte a kezét az öltönyébe. Vörös, rövid haja volt, kifestett szeme, elegáns öltözet volt rajta. -Kőfej - mondtam neki.

-Tasma - nyújtotta a kezét a raszta srác.

-Örvendek - rázta meg a kezét Sven. - Szép kis páros vagytok.

-Mi nem is... - kezdtem magyarázkodni, mire Tasma megragadott a derekamnál fogva, magához húzott, és azt mondta Svennek:

-Köszönjük. Nem akarunk meghalni. 

Sven elmondta, hogy ő lesz a stylistunk, én meg fellélegeztem. Hállelúja. Mikor Sven elment, végre abbahagyhattuk az erőltetett vigyorgást, kibújtam Tasma karjaiból, majd nekimentem. 

-Ez mi volt?! 

-Ez, kérlek, a nagy kamuszerelem - mondta, és elsétált. Jézusom, hova kerültem. Tasmát legszívesebben most egy baltával a fejében látnám szívesen.

Tízkor bementem Svenhez, aki elmagyarázta, milyen ruhám lesz, mit csináljak, hogyan menjek benne. Nekem tök világos, a ruha is tetszik. Mondta, hogy kell csinálnom egy meglepetésprodukciót, amivel emlékezetessé teszem majd a bemutatómat az interjún. A menethez pedig megkaptam a ruhám: Szegecses nyaklánc, egy ugyanilyen szegecses öv, bakancs, fekete ruha, ami konkrétan nem is ruha, hanem egy kezeslábas szerű ruhadarab, térdig ér, keresztben van a pántja. A hajammal szenvedtek fél órát, majd a sminkem következett. Brutálfekete szemeket kaptam. Amikor a kocsikhoz értem, megpillantottam Skylert, aki kb. ugyanígy festett, csak fehérben. Felmásztunk a kocsikra, majd megpaskoltuk a siklósárkányokat, akik a kocsit húzták, és elindultunk. Előttünk Valans és Joseffa forgolódtak és integettek rózsaszínben, mögöttünk pedig Orion és Tasma nézelődtek sárgában. Amúgy Tasmának kifejezetten jól áll a sárga. Én nem integettem, Skyler sem, megbeszéltük, hogy nézünk jobbra-balra-előre, és úgy kezeljük az embereket, mint az alattvalóinkat. Ment is. Mindenki megcsodálta a ruhánkat, ordítottak, integettek. A Viadal vezetője, Björk Hallenberger elmondta a játékszabályokat, amiket már évek óta tudtunk, majd visszamentünk a kiindulópontra. 

Este pedig felöltöztem az interjúra. A szegecses nyaklánc, és a smik maradt, a hajamba zöld szálakat fűztek, majd felvettem a ruhámat: zöld, a derekamnál fél tizenöt centivel hosszabb ruha, pántja nincs, a mellkasomig húzódik, és az egyik ujja megvan. A vállamnál egy Cipzárhát farok indul, körbemegy a testemen, és a ruha végénél a két fejben végződik. Nagyon bírom. Most lesz a meglepetésprodukcióm, ami miatt nagyon ideges vagyok.

Tasma a szobám elé sétált, a tükörből láttam, majd elégedetten nézett.

-Csini - mosolygott. - Nagyon szép vagy, Kőfej. Még szebb, mint voltál.

-Na hagyjál békén - röhögtem Tasma pofájába. - Aki szép, az te vagy. Vagy Joseffa. És Skyler.

-Fenéket - mérgelődött Tasma. - Joseffa szépnek szép, de totál nem az esetem. Nézd meg: egy felfúvódott liba. Skyler meg nagyon szép lány, de mit kezdenék 16 évesen egy tizenkét éves lánnyal? 

-És velem, nagy tizenhat éves, mit kezdenél? Tizenöt vagyok.

-De akkor sem tizenkettő - bokszolt a karomba, mire én a fejét megfogva nyomtam.

-Jó Tasma jó. - néztem, ahogy küszköd, hogy fel bírja emelni a fejét.

-Eressz! Eressz, asszony! - kapálózott. Megkönyörültem rajta, és elengedtem. Ő felpattant.

-Én meg - kezdte - én meg nagyon szép vagyok. Nem lőttél félre. Eltaláltad. Kérek a szakácstól egy kekszet.

-És szerény is. Ja, és lehetőleg zabtallért hozz, hadd köpködjem széjjel. 

-Kérek neked ezret is.

-Utállak. 

-Kibírom.

-Nem értem, mit esznek rajtad a lányok?! - néztem rá, mert ezt a kiválasztás napja óta meg akartam tőle kérdezni. Az összes kapitóliumi lány folyton a nyomában baktat, és ájuldoznak, ha csak kinyögi, hogy "Hello". 

-Hát nézz rám. Iszonyat helyes vagyok - vigyorgott maga elé elégedetten. 

-De attól még ritka nagy gyökér vagy.

De azért szeretnél - hajolt meglehetősen közel hozzám, annyira, hogy szinte éreztem az orrán kifújt levegőt az arcomban.

-Előbb csókolom meg Takonypócot - nyomtam el a fejét, és elindultam. 

-Ki az a Takonypóc? Jobban néz ki nálam? - rohant utánam Tasma. - Kérlek, mondd, hogy nem helyesebb nálam. 

-Győződj meg róla magad - azzal a kezébe nyomtam egy képet Takonypócról, amit Fafej küldött a levelével együtt. Takonypóc állítása szerint maga fotózta reggel-csak nekem. Nem vártam meg a véleményét, hogy ki a helyesebb, hanem befordultam a sarkon, és magamra zártam az ajtómat.

Valans és Joseffa kezdett. Kicsit túlzásba is estek, mert Joseffa bevetette a szempillarebegtetős és az "elsírom magam, annyira félek" produkciót, és úgy tűnik, a kapitóliumiak bevették. Chh. Valans pedig megpróbált fellengzős lenni, de nem sikerült neki, ezért kudarcba fulladt az előadása. 

Orion ezüstruhában billegett, és önmagát adta: a félénk, őszinte kislányt. Biztos sok támogatója lesz.

Tasma pedig adta a macsót, mindenre vicces választ adott, értette a műsorvezető, Ulrik poénjait, de amikor az utolsó kérdéshez ért, kivágta nálam is és mindenkinél a biztosítékot. Megkérdezték, mi tetszik legjobban itt náluk, erre-arra nézelődött, majd azt mondta, hogy Kőfej. Na ne mááár. Így sebezhetőnek tűnök. Ulrik pedig sok sikert kívánt a csajozáshoz. Ááááá.

Skyler interjúja könnyen lement, neki Viharszelő ruhája volt. Nem beszélt sokat.

Mikor a nevemet mondták, kimentem a színpadra, Tasma pedig szembejött velem. Kacsintott egyet, én meg összehúztam a szemem. Ulrik leültetett, és kezdetét vette az interjú. 

-Kőfej! Úgy örülök neked! - üdvözölt.

-Ó, Ulrik, én annál is jobban, nem szállhatsz velem versenybe - vigyorogtam rá, mire nevetni kezdett.

-Eszemben sincs!

-Helyes. Nagggyon helyes - nyomtam meg a gy-t.

-Mi tetszik neked legjobban a Kapitóliumban? - kérdezte komolyra fordítva a szót.

-A Domestos - mondtam őszintén, mire mindenki mozgolódni kezdett. Nincs is nálunk Domestos, mondták.

-Milyen Domestosról beszélsz? - kérdezte Ulrik zavarodottan.

-Ó, csak arról a mindig más színű löttyre. Komolyan, azt hittem, hogy az Domestos, aztán mikor megkóstoltam, már tudtam, hogy nem az. Különben az orvosnál lennék most - nevettem. 

-Hidd el, én is azt hittem! - nevetett velem Ulrik. - De azt hallottam, a stylistoddal, Svennel - itt Svenre irányult a kamera - készültetek egy extra produkcióval. Jól tudom? 

-Igen. Ha szeretnéd, meg is mutathatom. 

-Milyen kérdés ez? Persze, hogy szeretnénk, ugye emberek? - azzal tapsvihar tört ki a nézőtéren.

Kisétáltam a színpad közepére, és elkezdtem forogni. Fogatlanéhoz hasonló kék tűzzel elkezdett a ruha alja égni, majd minél tovább forgott, annál feljebb égett. Végül a zöld ruhámat egy fekete ujjatlan ruha változott, a zöld szalagok a hajamban feketévé változtak, végül ahogy oldalra kinyújtottam a karomat, egy pár éjfúriaszárny jött elő a ruhából. Óriási éljenzés és taps fogadott, majd lesétáltam a színpadról, és átöltöztem. Nem akartam nagy feneket keríteni ennek. Fekete topban és nadrágban sétáltam a vashíd felé, amin nem volt korlát. Ráléptem, hogy biztonságos-e. Végül elindultam.

Sétálgattam nyugiban a vashídon, élveztem hátralévő életemet, de hirtelen valaki fogta magát, és lelökött, majd elfutott. Megkapaszkodtam a szélében, lógtam a mélységbe, aminek fogalmam sem volt, hol van vége. Nem ordítottam, bármikor leeshettem. A vérnyomásom hatszázon, a szível kétezerrel vert, a tenyerem meg kezdett a fém hatására izzadni. Mindig újra és újra visszakapaszkodtam, már majdnem azon voltam, hogy elengedem, és lezuhanok, a viadal előtt meghalok, mikor... Mikor valaki megragadta a karomat, és elkezdett felhúzni. Belekapaszkodtam a karjába, majd mikor kicsit feljebb jutottam, a ruháját ragadtam meg. Az illető a derekamnál fogva húzott, míg végül feljutottam. Ránéztem, és azonnal tudtam, hogy ki az, és miért van itt. Azonnal megöleltem, mire a karjába zárt. Ott guggoltunk a korlát nélküli vashíd kellős közepén, összeölelkezve. Felnéztem rá. Ő rám nézett, kifésülte a szememből a hajtincseket, majd végigsimított az arcomon. Rám mosolygott, majd magához húzott.

-Minden oké? - kérdezte Tasma.

-K-k-k-köszönöm - nyögtem ki.

-Ne köszönd - mondta, és... Még közelebb hajolt... És megcsókolt.